A Bubblebook sütiket használ, hogy az oldal működése villámgyors legyen.
Menü
Kirké öröksége - BB Olvasónapló - Kirké #7

Kirké öröksége - BB Olvasónapló - Kirké #7

Sziasztok Bubik! 

Ebben a kibeszélőben Madeline Miller: Kirké regényének utolsó, tehát 22-27. fejezeteinek történéseit olvashatjátok.

Innentől kezdve minden tartalom spoileres, csak akkor olvasd tovább, ha elolvastad a Kirké 22-27. fejezeteit, vagy ha mindenképpen tudni szeretnéd, mi történik a könyvben!

!!SPOILER!!

Be kell vallanom, a regény ilyesfajta befejezésére számítottam, mégsem érzem azt, hogy többet lehetett volna kihozni belőle, inkább jólesően nyugtázom, hogy ennek így kellett történnie. Annak ellenére, hogy a regény több pontján nyeltem a könnyeimet, mégis voltak olyan részek, melyeknél csak azt vettem észre, hogy mosoly ül az arcomon. Szóval a szomorú, kegyetlen részeket mindig váltotta valami jó, valami boldog és eszméletlenül gyorsan haladtak sorban az események. Szinte szaladt az idő az ujjaim alatt a papírlapokon, ezt már az első beszámolóban is megírtam, és valóban, az idő gyors pergése a regény egyik fő alappillére. 
 
Még mielőtt az utolsó fejezetek cselekményére térnék, szeretném összefoglalni, hogy miben láttam a regény lényegét. Az első, amiről már beszéltem, az az idő gyors lefolyása, hiszen nem is gondolnánk, de a Kirkében zajló események több, mint ezer év alatt történtek meg, ezt Kirké is kiemeli jó párszor a regény folyamán. El sem tudom képzelni, mi minden más történhetett vele ennyi idő alatt, hiszen mindvégig vele voltunk olvasás közben, mégsem tudunk minden apró dolgot a varázslónő életéből. Ezer és pár száz évet olvastunk át 430 oldalon keresztül... ebből is látszik, hogy a halandó élet mennyire picinek számít egy istennő életéhez képest. 
 
A idő mulandósága központi tényező a regényben, más istenek számára az idő nem testesít meg értéket, hiszen nekik abból korlátlanul jut, és mivel a halandók életét sem élik, nem kényszerülnek arra, hogy beleéljék magukat a mulandóságba. Kirké azonban fél életét halandó emberek között és emberekkel együtt élve töltötte, olyan halandókkal vette körül magát, akiket nagyon is megszeretett, és az ő rövidke életük megszűnése fájdalmas sebet hagyott Kirkében. 
 
Az idő múlása és a rövid élet mellett a regény nagyon erősen foglalkozik még azzal, hogy kik vagyunk valójában, és azok vagyunk-e, akit minden nap mások felé mutatunk. Nos, Szkülla és Glaukosz példájából okulva nem mindenki az, akinek láttatja magát, hiszen a varázslat hatására felsejlett mind a kettőjük igazi mivolta, eléggé negatív értelemben... Most már nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy Kirké a regény végén megitta a saját átváltoztató főzetét, és azt kívánta, legyen olyan valaki, akire mindig is vágyott. Ő halandó akart lenni szabad akaratából, nem másnak a kedvére tenni, hanem a saját érdekében eljárni, életében talán először. Kirké is elmondja, hogy mindig is e felé az út felé sodorta az élete, de soha nem volt rá megfelelő az idő. Hiszen Kirké kapott egy szerepet, egy igazán felelős kinevezést, ő vált Aiaié szigetének varázslónőjévé, és nem hagyhatta boszorkány nélkül a szigetet, éppen ezért volt alkalmas az időzítés, hogy Pénelopeia megtanulja a varázslást. 
 
Mihelyt volt kinek kezébe bízni a sziget sorsát és az arra sodródott gyámoltalan hajókat, Kirké véget vetett száműzetésének, és elhagyta a szigetet, hogy Szkülla felé vegye az irányt Télemakhosszal az élen. Trügon mérgének segítségével kővé változtatta Szküllát, aki így nem küldhet a túlvilágra több ártatlan emberi lelket. Amit megteremtett, el kellett pusztítania, és bár tudja, hogy rengeteg emberélet elmúlása az ő hibája, mégsem érez elégtételt, mikor Szkülla kővé dermed. Továbbra is bántja a lelkiismeret, és ez a teher örökké nyomni fogja.
 
Kirké végül egy olyan ember mellett találta meg a halandó életét, akiről nem kell varázslat segítségével lehámozni az álcát, olyan emberre talált, aki szívből és őszinte természettel éli az életét, csakúgy, mint Kirké. 
 
Számomra bebizonyosodott, hogy Madeline Miller nagy és kiváló történetmesélő, biztos vagyok benne, hogy  a másik, már magyarul is megjelent regényét is el fogom olvasni. Olyan mélyen és egyszerre könnyedén ábrázolja és kapcsolja össze a görög mitológia alakjait és megénekelt történéseit, ahogy hozzá hasonlóan senki más. Nagyon nagy kedvencem lett ez a regény, Kirkét pedig örökre a szívembe zártam! <3
 
Végül, engedjétek meg, hogy megosszam veletek két kedvenc idézetemet a könyvből (ahelyett, hogy az egész könyvet kiírnám ide, mert az összes sorát imádtam):
 
"De egy ilyen magányos életben csak ritkán vannak olyan pillanatok, amikor egy másik lélek a miénkhez simul, mint a csillagok, amelyek évente egyszer súrolják a földet."
 
"Dobbanásról dobbanásra, Télemakhosz élete pergett az ujjaim alatt." 
Köszönöm, hogy velem olvastatok, tartsatok velem a következő könyvünk kibeszélőin is! :) 
 

Keresés