A Bubblebook sütiket használ, hogy az oldal működése villámgyors legyen.
Menü
Irány a Buckingham-palota - BB Olvasónapló - Felnőttek nélkül #2

Irány a Buckingham-palota - BB Olvasónapló - Felnőttek nélkül #2

Sziasztok Bubik!

Innentől kezdve minden tartalom spoileres, csak akkor olvasd tovább, ha elolvastad a Felnőttek nélkül 11-20. fejezeteit, vagy ha mindenképpen tudni szeretnéd, mi történik a könyvben!

!!SPOILER!!

Bár még az elején tartunk a történetnek, de ott hagytuk abba, hogy a 10. fejezetben Foltos - vagy másnéven Jester - mint egy távoli messiás azzal a hírrel érkezett Arranék táborába a Waitroseba, hogy a Buckingham Palota maga a kánaán, és hogy ott minden megvan a túléléshez. Arran és Blue csapatán így nagy volt a nyomás, hogy mitévők legyenek? Maradjanak-e a már megszokott de mégis veszélyes környéken, kockáztatva az életüket, vagy higgyenek egy vadidegen szavának és pár fotónak, hogy amit mond az márpedig kőbevésett tény, és a Buckingham Palota egy igaz menedék. Nehéz döntésnek tűnt, de végül szavazás útján eldőlt. Elkezdtek készülődni a hosszú és veszélyes útra London központjába.

A 11. fejezettől kezdve elsősorban kettő idősíkra bomlik a történet, ami eszméletlenül jól játsza ki magát (természetesen jól megírt döntésről van szó) + egy harmadik kis idősíkot is belevonva a történetbe, ami mint ragacs összeköti a szálakat (ezt majd később látni fogjuk).

Emlékeztek még Kis Samre? Ugye őt zsákolták be a felnőttek még a történet legeslegelején és azóta se híre se hamva nem volt. Persze a srácok a táborban gondolatban már eltemették, és Kis Sam kishúga Ella összetörve, de próbálta feldolgozni, hogy szeretett bátyját sosem látja viszont. Őszintén szólva én sem fűztem nagy reményeket, hogy viszont látjuk még, szimplán mert azt hittem, ő egy kis jelentéktelen karakter, akit gyorsan ki kellett nyírni, hogy meglegyen a kezdeti izgalmas jelenet. De persze téved az ember.

Kis Sam életben van, és mint kiderül a felnőttek egy közeli stadionba hurcolták el a szegény srácot. Amikor felébredt, még be volt zsákolva és csak azt hallotta, hogyan nyögnek, mormognak és csámcsognak a felnőttek körülötte. Teljességgel meg volt bizonyosodba, hogy épp egy gyereket majszolnak. Rögtön el is kapta a hányinger Meg hát engem is. Egy kis idő múlva viszont csend ülte meg a helyet. Biztosan beütött a kajakóma, és kapott is az alkalmon Kis Sam. “Lassan, nagyon lassan elkezdett kibújni a zsákból, halk, apró mozdulatokkal. […] A zsák apránként engedett, Kis Sam pedig lassan kidugta a fejét. Az oldalán feküdt egy mocskos, bűzös szőnyegen.” Bár korom sötét volt és az orráig nem látott, de hat felnőttet számolt a közelében, s később a hetediket is észrevette, aki szintén álomba szenderülve tengette perceit. Mondjuk ezt eléggé érdekesnek találtam, hogy a zombik alszanak?! Nem egy zombis filmmel és könyvvel találkoztam már, mert hát imádom ezt a zsánert, de alvó zombikkal még egyikben sem találkoztam. Kíváncsi lennék, hogy miről álmodik egy zombi, ha egyáltalán álmodnak. :)

Ti mit gondoltok erről?
Írjátok meg egy kommentben!

Sammy teljes félelemben latolgatta az esélyeit, hogyan is tudna kijutni a felnőttek fogságából, észrevétlenül és a lehető legcsendesebben. Ahogy hozzászokott a szeme a sötétséghez végül látta, hogy tele volt az egész padló felnőttekkel, így még óvatosabban kellett evickélnie, nehogy rálépjen valamelyikükre. Egy kis idő múlva a szoba túlsó végében megpillantotta a kijáratot, kijutnia viszont nem volt egyszerű, de végül sikerült kiszabadulni a felnőttek karmai közül és időközben még egy brigát is talált a stadion körül, amivel még könnyebben és gyorsabban visszaérhet a Waitrose-ba, mit sem sejtve, hogy szeretett “családját” már rég nem találja otthon.

Közben, amíg Kis Sam épp harcol a túlélésért, egyidőben a 12. fejezetben Arranék és a Morissonsos gyerekek Blue vezetésével már össze is pakoltak, hogy célba vegyék a Buckingham Palotát. Viszont Callum makacsul szembeszáll Arrannal, hogy ő szeretne maradni, mert ez mégis csak az otthona, reménykedve, hogy lesz még más rajta kívül, aki ugyanígy érez, és persze nem bízik Jesterben sem. Pechére senki nem volt, aki mellé állt volna, s hosszas tanakodás és győzködés után Arranék nem tudnak mit tenni mint otthagyni Callumot, hiszen nem "kényszeríthetik” őt, hogy velük tartson.

A 13. fejezettel bezárólag Kis Samnek sikerült visszatalálni a Waitrosehoz, annyi bökkenővel, hogy egy csapat felnőtt követte őt egészen hazáig. Dübörögtette a kapukat, hogy engedjék be, de nem kapott választ és nem is tudta mire vélni a nagy csendet, hogy senki sem válaszol a hívására. Másra nem igazán tudott gondolni, hogy távollétében egy csapat felnőtt rajtaütött a táboron, és mindenki odaveszett. Észrevette, hogy a barikád résnyire nyitva volt, ami csak jobban alátámasztotta az elméletét, de az ideje vészesen fogyóban volt, mivel a csapat felnőtt, akik egészen a stadiontól követték őt, épp sarokba szorítottak. A barikád felnőttbiztos volt, ezt Sam is tudta, viszont a kis rés a barikád tetején pont elég volt arra, hogy ha elég ügyes és időben feltud kapaszkodni, akkor már csak át kell magát passzíroznia, hogy bejusson az épületbe. Természetesen sikerül a kis akciója, s bent egy ember kivételével egy lelket sem talál. Callum felvilágosítja Samet, hogy miért is üres a raktárépület, hová lett mindenki, ami egyfajta megkönnyebbülést nyújt Kis Sam számára, de mégiscsak nem tudhatja, milyen messze járhatnak Arranék, nem beszélve, hogy egyáltalán életben vannak-e még. Idővel összepakolt, felfújta a “szerencsebringa” kerekeit és szó szerint kereket oldott Arranék irányába. Ő is otthagyta Callumot, amiért bár nem hibáztatom Kis Sammet, inkább Callum az akinek a döntésével nem tudok azonosulni. Remélem még azért viszont látjuk a későbbiekben.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit egészen a 3. fejezetig, ahol ugye Arranék foggal körömmel harcolnak az uszodában, hogy megmentség Freaket. Volt akkor egy momentum, amiről szándékosan nem tettem említést. Arran látva, hogy Freakből kishíján zombieledel lesz, bedurvult és hát kőkeményen kaszabolni kezdte a felnőtteket. Egy adott pillanatban viszont egy anya megragadta Arrant, amire Arran rögtön torkon kapta és meg is szorította az anya nyakát. “Az anya vadul próbálta forgatni a fejét, heges kezével Arrant csapkodta. A haja egy pillanatra felfedte az arcát, így Arran tisztán látta őt.” Egy csekély kis személyleírást kapunk az anya zombimivoltáról, határozottan kiemelve azt, hogy mindennemű rothadó, hólyagos zombiságának ellenére a szemei gyönyörűek voltak. Arran meg is jegyzi, hogy mikor belepillantott az anya szemébe, az “intelligencia szikráját vélte felfedezni benne.” Az idő megdermedt körülötte és csak arra tudott gondolni, hogy miért történik mind ez. “Az anya beszélni próbált, szája ocsmányul csücsörített, és egyetlen rövidke szó tört fel belőle: - Möhhh… Arrannak könnyek szöktek a szemébe. Nem bírta ezt tovább csinálni. Szétnyitotta az ujjait.” Ugye az anya ekkor kapva az alkalmon kiszabadult és Arran nyakába mélyesztette a fogait. Ez az egész jelenet azért is fontos, mert innentől kezdve sokszor olvassuk azt, hogy Arran nem érzi magát túl jól. Szédül, félrebeszél, nincs erejében…és ez egészen a 19. fejezetig egyre csak rosszabbodik, ami végül egy hirtelen tragédiába fullad. Erre mindjárt visszatérünk.

A srácok ugye már egy ideje úton vannak a Palota irányába, és elkerülhetetlen lett volna, hogy valamikor útközben ne támadjanak rájuk a felnőttek. Ez ugye meg is történik, aminek a részletei most nem olyan fontosak, kivéve egy dolgot, hogy Arran eléggé ramatyul érzi magát, annak ellenére, hogy erről a külvilág felé, a csapatnak nem mutat semmi jelét. Legalábbis azt hiszi, hogy a többiek ezt nem veszik észre. Igen is észreveszik elég hamar, de Arran szóban is győzködi őket, s egyben magának is hazudik azzal, hogy azt mondja, ő jól van, semmi probléma nincs. Viszont, a felnőttek szervezetten de támadásba lendülnek ellenük és kell egy vezér, aki irányt mutat az adott helyzetben. Persze nincs egyedül, hiszen ott van Maive, Blue, Whitney (Blue Maive-je), Akhilleusz és még sokan mások, akik lezavarják a csatát, de mégis Arran a csapatvezető, Arran az, aki ebbe az egész költözésbe határozottan döntött, nagyrészt az övé a felelősség, ha az egész csapat zombikaja lenne. És ezen a fertőzött seb, a vírus, ami a harapástól a szervezetébe került nem éppen segítség. Nem irigylem.

A kültéri küzdelem, a temérdek felnőtt és a veszély, ami az egész csapatot fenyegette elvakította és önkívületi állapotban a csata vége felé, amikor már a felnőttek visszavonulót fújtak, Arran harci kedve nem lombozódott le. Tényleg úgy olvasni, mintha nem is érzékelte volna a külvilágot, hajthatatlanul a felnőttek után rohant. “Oroszlán volt az antilopok között. Egy vadász. Gyilkos. Együtt futott velük, le akarta vadászni őket mind egy szálig, el akarta törölni őket a világból.” Hirtelen viszont mintha újból megállt volna az idő, és egyfajta melegség öntötte el, viszont nem éppen a boldogságtól, hanem mert egy ezüst nyílvessző ágaskodott ki a mellkasából. S hogy ezek után mi történt, azt már a következő Olvasónaplóból tudjuk meg.

Nektek eddig hogy tetszik a könyv?
Osszátok meg egy kommentben, itt a blogbejegyzés alatt!

 

 

Keresés