A Bubblebook sütiket használ, hogy az oldal működése villámgyors legyen.
Menü
"Valami van odakint!" - BB Olvasónapló - Felnőttek nélkül #1

"Valami van odakint!" - BB Olvasónapló - Felnőttek nélkül #1

Sziasztok Bubik!

Üdvözlünk mindenkit a legelső olvasónaplónk második könyvének kibeszélőjén! Már nagyon vártuk, hogy a Kirké kibeszélője után a Februári #darkbubble csomag kötete is terítékre kerüljön. Így a következő napokban Charlie Higson: Felnőttek nélkül c. disztópikus világába utazunk, ahol egy ismeretlen vírus a felnőtteket húsevő zombikká avanzsálta, s így a gyerekekre hárult a feladat, hogy újjászerveződjenek és mindent megtegyenek a túlélés érdekében.

Az Olvasónapló ideje alatt 10-10 fejezetenként fogunk haladni, és mivel nem minden fejezet egyforma hosszú, így lesznek rövidebb és hosszabb kibeszélők. Szóval vágjunk is bele!

Innentől kezdve minden tartalom spoileres, csak akkor olvasd tovább, ha elolvastad a „Felnőttek nélkül” 1-10. fejezeteit, vagy ha mindenképp tudni szeretnéd, mi történik a könyvben!

SPOILER!!

Már az elején minden előzmény nélkül egyenesen a forró levesbe dob minket a szerző, vagy mondhatjuk úgy is, hogy szó szerint a zombik karmai közzé. De hát kérhet az ember ennél jobb nyitányt? Akciódús, tele izgalommal, és persze a cenzúrázatlan igazsággal. Charlie Higson minden nemű egyszerűséggel osztja meg az olvasóval, ha egy gyereket a zombik (felnőtt anyák és apák) épp elhurcolnak, megesznek, szétcincálnak, megölnek...na jó értitek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Márpedig Mr. Higson világában akkor és abban a pillanatban tényleg ez a valóság.

Na, de nézzük sorjában mi is történik.

Van nekünk a talán cirka 10-12 év körüli Kis Sam, akinek már az elején lőttek. Nagyban játszik a kis pajtásaival, mint minden más gyerek ebben a korban tenné, csak persze nem épp egy apokalipszis kellős közepe lenne az ideális hely. Majd zsupsz jönnek a zombik és szó szerint bezsákolják a kis srácot. Itt azt megjegyezném, hogy itt-ott elképesztően részletgazdag személyleírást ad némelyik zombinak a szerző, kezdve arról, ahogy adott pillanatokban hogyan lógnak ki a belei egészen addig, hogy épp mit visel. Ugye jön a mami a kis „dagadt, tojás alakú pocakjával” széttárt karokkal, hogy gyere ide kis Sammy, hadd adjak egy puszit, jadajadajada és hát a többit már mind tudjuk. Persze a segítség későn ér oda, és ezzel együtt mint egy jó filmben, megtörtént a klimax, majd BUMM jön az intró.

Természetesen nem Kis Sam az egyetlen túlélője az egész világvégének, és már az elején sorra jönnek az újabbnál újabb karakterek. Némelyikük kevésbé érdekes, mások pedig vezető pozíciókat töltenek be, de ami a lényeg és nagyon nagyon fontos, hogy mindenkinek meg van a saját lényeges szerepe. És ez amolyan rendszert ad az egésznek, mintha egy kis mini társadalom újjászerveződését kísérnénk figyelemmel. Ugye itt van nekünk Maxie, aki mondhatni a főnök másodkeze, vagy maga a főnök, ha Arran (a főni) épp a „guberálókkal” hát, umm… guberál. Viszont már az elején jól látni, hogy elég nagy a káosz, mivel felettébb agresszívebbek a felnőttek, sorra tűnnek el a gyerekek és válnak a zombik martalékává. Ennek hatására Maxie alól a talaj kezd kicsúszni, s folyton csak azt olvashatjuk, hogy mennyire nem tud semmit kezdeni egymagában, ha Arran nincs ott mellette. Természetesen minden ilyen baklövés miatt saját magát hibáztatja, ami így a későbbi fejezetekben egy visszatérő kép. No, de míg Maxie próbálja a helyzetet kordában tartani a főhadiszálláson (egy bevásárlóközpont), addig Arranék küldetésen vannak, és hát mit csinálnak? Persze, hogy guberálnak (ez a szóhasználat valami zseniális!!) :D Szóval, mennek-mennek élelem után kutatni, közben találnak egy szétrohadt felnőttet, aki „végigélte a fertőzést”, és hát meg kell hagyni, nem olvasunk róla szépeket, bár eléggé gusztusos lett a leírás. Ahogy már írtam eléggé részletgazdagon ír a szerző a felnőttek zombisorsáról. A srácok egy zöldséghez vagy gyümölcshöz hasonlítják „amit túl sokáig aszaltak kint a napon. A bőre megfeketedett, összement és széthasadt; a túlérett hús kifordult belülről. A belei péppé váltak. ... Ahogy [Arran] hozzáért, felszakadt a bőr, és genny csorgott ki belőle, élénk rózsaszínű zsír kíséretében.”

Bon apetit!

A guszta vacsora mellett azért vegyük át szépen sorban, hogy kik is guberálnak, mivel ahogy korábban írtam, eléggé fontos szerepe van itt mindenkinek. Van ugye Arran a főni, aki természetesen „magas, szőke és atletikus”, mert hát miért is lenne alacsony, tömzsi és egy pálcikaember. Aztán ott van még Akhilleusz aki elviekben a legjobb harcos a csapatban, szívós és izmos, de ugyanakkor szeszélyes, szarkasztikus és eléggé könnyen elveszíti a fejét. Akkor ott van még Freak és Deke, elválaszthatatlan jóbarátok, és nem utolsó sorban egyik kedvencem Ollie, aki a legokosabb a csapatban. Szóval kis 4-5 fős csapatokban szokták a guberálók elhagyni a tábor területét, és tudják jó előre, hogy ha lehet akkor kerüljék a harcot, mert elmondásuk szerint a felnőttek aligha szerveződnek csapat szinten és persze lassúak így még mindig a futás a legjobb megoldás.

Ti harcba szállnátok a zombikkal vagy inkább gyaloggaloppmód kereket oldanátok?
Írjátok meg egy kommentben! 

És ha már harc, akkor muszáj jó előre leszögezni, - és ez a legjobb az egész könyvben, - hogy sosem hagy elég időt Mr. Higson arra, hogy megnyugodjunk és leüljünk egy kicsit. Mire azt hinnénk, hogy mennyire idilli tud lenni a világvége, máris jön valami akció. Szóval, nehogy már könnyű legyen ez a guberálás, mert hát az úgy uncsi lenne, dobjunk be pár (zombi)kutyát, mert az mennyire FUN. Nem tagadom, egyik kedvenc jelenetem amikor a kutyákkal harcolnak, mert annak ellenére, hogy a srácok jelét mutatva betojnak, hogy mégis most mi lesz, itt mutatkozik meg először az, hogy bár gyerekekről van szó, de feltalálják magukat, latolgatnak az esélyeikkel, itt-ott elviccelik a dolgokat, de a végén eléggé szépen és szervezetten győzelemre viszik az összecsapást. S persze a kutyusok húzzák a rövidebbet, aminek én személy szerint nem örültem, hiszen mégiscsak kutyikról van szó, de ez van. Kedves Charlie Higson könyörtelen, de azért nem tudjuk hibáztatni. Nyomban össze is kötözték az egyik kutya lábát, vállra veszik és viszik is magukkal. Yummm! 

Bár van már hús a vállon, ***húúúúúús csábííítóóó húúúúússs*** még nincs vége a guberálásnak és újból latolgatnak, hogy mégis hová lenne értelme még benézni, vagy épp a környék mely szegletét érdemes nagy ívben elkerülni. Így kötünk ki nem sokkal később a közeli uszodában, aminek Freaken és Dekeen kívül nem nagyon láttak sok értelmét a többiek. És mivel érvelt Freak? Hát persze azzal, hogy megérné megnézni, mert hogy ott mindig van csokiautomata. Na most kérdem én, lehet ennél gyerekesebb érv egy világban, ahol minden sarkon elkaphat egy zombi? Khm khm... nem baj, Arran rábólint, szóval nekünk sincs más választásunk, mint pancsolni egyet....az izgalomban, mert hát abból lesz itt bőven!

Szóval a srácok betörnek a remélhetőleg üres és veszélytelen uszodába, ahol nagy meglepetésünkre Bözsi néni biztosan még a világvége előtt felmondott, és most minden koszos és poros. A recepciót belakták a pókok és a falakat tarkító poszterek is a régmúlt időket idézik. Találnak pár állati lábnyomot, de persze semmi jelét emberi, khm... vagyis zombi jelenlétnek, szóval csapatban haladnak tovább, fedezik egymást minden pillanatban majd végül elérkeznek az uszoda legnagyobb attrakciójához, a MEDENCÉÉÉÉHEEEZ! Gondoltátok volna? És hol van a csokiautomata? Hát persze, hogy a medencében! De ha ez még nem lenne elég, szinte majdnem víz alatt. Ja, és fokozzuk tovább az élvezeteket, mert ugye Bözsi néni bedobta a törölközőt, beállt zombulni, így tisztára undorító, algás, zöldesbarna trutymó lett a vízből; a falakat is alga és penész borította, és hát nem éppen Coccolino illat terjengett a helységben. Na, de ami nagyon fontos, nagy betűvel van kiírva, hogy „...VÍZBE UGRANI TILOS!” És ami ennél is fontosabb, hogy sose tilts meg semmit egy gyereknek, mert akkor még inkább tutira megteszi. Freak nem is habozik sokáig, mert amíg a többiek marják egymást, hogy fölösleges időpocséklás volt az egész uszodázás, addig Freak szépen belesétál a „posványba.” S ezzel mit ad Isten megjelennek a felnőttek, életre kel a víz és mint az algás tavi szörnyre hasonlítva a Scooby-Dooból úgy jön elő egy pár tucat felnőtt a víz alól. Innentől kezdve 7 oldalon keresztül zajlik a drámai küzdelem a túlélésért, és bár pörgősen lehet haladni az eseményekkel, mégis olyan mintha egy örökkévalóság lenne. Arról nem is beszélve, hogy levegőt visszafojtva olvastam az egész akciót. A túlélő ösztön eléggé erős tud lenni, és ez nincs másképp az itt történtek alatt sem. Arran csapata mindent megtesz azért, hogy visszaverjék a támadóikat és erről eléggé részletes képeket kapunk. S ahogy már korábban írtam, a cenzúra már rég a naprendszeren túl jár. Például Ollie koponyán lő egy anyát, aki épp Freak-et próbálja bekebelezni. Arran torkon ragadja majd nyakon szúrja az egyik felnőttet. Freak is mindent megtesz, hogy kiszabaduljon a vízzel és zombikkal teli medencéből, viszont ezt tetézi a tény, hogy egy másik csapat zombi pedig az egyetlen kijáratot is eltorlaszolta, sarokba szorítva a srácokat. Az idő vészesen fogy, a zombik pedig egyre többen vannak. A helyzetet látva Arran teljesen elborul, és látva, hogy egy újabb gyereket veszíthet el, hát ummm...bedurvul a helyzet: „csontokat zúzott, orrokat tört be, fogakat vert ki, a szemek sem maradtak épek”, Akhilleus pedig fedezte minden mozdulatát. Egy kis idő múlva Dekenek sikerült barátját kiszabadítani a medencéből és mindannyian megindultak a kijárat felé, viszont volt egy kis bökkenő. Mégpedig, hogy Deke egy üvegszilánknak köszönhetően elég durván megsebesült, s gyengeségét a felnőttek is megérezték, így a kijárat blokádja helyett őt vették célba. Freak természetesen és érthető módon egy tapodtat nem akart mozdulni gyerekkori barátja mellől, és foggal körömmel próbálta kimenteni a felnőttek karmai közül. Viszont sajnos nem jár sikerrel, s könnyek között de kénytelen volt végig nézni, ahogy a felnőttek a víz alá húzzák Deket. S ezzel már kettő gyerek vált a zombik martalékává.

A drámai összecsapás és a sajnálatos veszteség után egy kis szösszenetre újra visszatérünk a táborba, ahol megismerjük Callumot. Ő Joshsal együtt a táborhely őrszemei. Ők felelősek minden esetleges veszélyforrás észleléséért, és hogy időben értesítsék a többi gyereket ha épp zombik ólálkodnak a környéken vagy ha kaput kell nyitni a guberálók csapatának. A Kis Sammel történtek után eléggé feszültté vált a helyzet a táborban, és Callum tudta, hogy Arrannek minél hamarabb haza kell érkeznie, másképp elszabadulhat a pokol...

Arran és a srácok a történtek után itt-ott megsebesülve csak csendben vánszorognak visszafelé, ugyanazon az úton ahonnan jöttek. Ollie gondolatain keresztül egy kis betekintést kapunk a fertőzés kezdeti időszakára. Édesapja az elsők között volt, akit megfertőzött a vírus, viszont ekkor még csak pár esetről tudósított a sajtó, szinte majdhogynem név szerint. Később egyre több halálesetről értesült a nyilvánosság, s „többé nem név szerint emlegették az embereket – utcák, majd egész városok estek áldozatul.” Nem sokkal később Ollie édesanyját is utolérte a fertőzés, majd nagyobbik fivérével, Dannel is végzett a kór, őt követte Will, és végül Ollie legkisebb bátyja bár nem volt elég idős, hogy elkapja a vírust, őt megölték a közeli parkban. Mind ez több mint egy év leforgása alatt. Egy idő után, pont ahol korábban a kutyákkal végeztek újból társaságuk akadt. Itt tudjuk meg, hogy nem Arranék tábora az egyetlen túlélő gárda Londonban. Vannak még más táborok, és épp ebben a pillanatban a Morrisonsos gyerekekkel találkoztak. A két tábor, ahogy olvassuk, néha volt, hogy összetűzésbe keveredtek egymással, de többnyire egymástól függetlenül élték az életüket. Ennek ellenére Arranék mégiscsak veszélynek érezték a helyzetet, féltve a bőrüket és az egyetlen élelmet, amit még mindig összekötözve a vállán vitt Arran. Viszont mit sem aggódva csak tovább haladt, fittyet hányva a védekező állásba állt Morrisonsos gyerekekre, köztük Bluera az ottani vezetőre. Blue ekkor közölte a csapattal, hogy valami történt a Waitrosi táborban – Arranék lakóhelye - „valami gubanc, valami támadás.” Persze ez hideg zuhanyként érte a srácokat.

Így 5 fejezet és jó pár izgalom után végre hazaértek Arranék, s Maxie, mint egy mérgezett egér rögvest szaladt a kapuhoz, hogy végül szembesüljön a ténnyel, nem csak a Waitrose szenvedett veszteséget. Arran közölte Maxievel, hogy Deke-t elvesztették, amire Arran még vállat is vont. Persze, nem közönyből, de mégis elgondolkodtató, hogy egy ennyire mindennapossá vált tragédiaforrást ennyire félvállról vett módon kezeljenek. Talán azért is fura ebbe belegondolni, mert mégiscsak gyerekekről van szó. Hosszas beszámolók és jelentések után Arran sebeit a gyengélkedőn Maive látja el, aki a tábor ápolója (mondtam én, hogy itt mindenkinek megvan a saját szerepe, mintha csak egy gondosan összeválogatott túlélő reality show lenne az egész), majd Maxie tanácsára a tábor gyűlést szervez.

Nem meglepetés, hogy a gyűlésen mindenki nyugtalanul figyelte és hallgatta mit mond majd Arran a történtek után. Egyértelmű, hogy kialakítottak egy bázist maguknak a Waitrose-ban, de ennek ellenére, veszélyben vannak, s ahogy eddig is sokszor említést tettek a gyerekek, a felnőttek kezdenek másképp viselkedni. Már nem feltétlenül lassúak és jelentéktelenül buták, hanem szerveződnek és kezdenek stratégiát alkalmazni minden támadásnál (erről később még látunk példát). Máshová sem nagyon mehetnek, ráadásul nem csak szívós harcosokból áll a bagázs, hanem vannak sokkal kisebbek akik nem feltétlen tudják magukat megvédeni (lásd Kis Sam példáját). Szóval a kicsik halálra vannak rémülve, a többiek sem vannak túlságosan oda a kialakult helyzetért és ezt mind Arrannek kell kordában tartani. Hát nem éppen irigylésre méltó pozícióban van. Kíváncsi leszek, hogy Arran milyen vezetővé válik, és milyen döntéseket hoz, ahogy haladunk előre a történetben. S ahogy már megszokhattuk a nem túl nyugodt de azért pihenős gyűlést máris megzavarják.

Valami van odakint!

Kivétel nélkül szinte minden gyerek összehúzott farpofával, de annál inkább ijedtebben reagál az eseményekre. A seregnyi gyerek árgus szemekkel figyelte Arran minden mozdulatát várva a parancsot, hogy mégis mitévők legyenek. Rögtön kiderül, hogy egy gyerek van az utcákon, akit üldöznek a felnőttek, és a kis srác próbálja felhívni magára a figyelmet, hogy engedjék be. Elvégre is az élete múlik rajta, viszont nem ismerik és potenciális veszély lehet a táborra nézve. Továbbá azt is megtudjuk, hogy korábban már volt, hogy csapdába csalták a Waitrosi gyerekeket. No, de nehéz a helyzet, mert korom sötét van, nem tudhatják mennyi felnőtt zárta körbe a tábort, s alig pár zseblámpával próbálják pásztázni az utcát és a parkolót, így pedig elég nehéz dönteni kinyissák-e a kaput, vagy hagyják a srácot magára a felnőttekkel. Végül Arran dönt és csapatostul kivonulnak. Lélegzetet visszafojtva (de tényleg, máshogy nem lehet olvasni) zajlik a kényszer mentőexpedíció, hogy végül sikeresen bevonszolják a betolakodónak is nevezhető srácot, akinek mint kiderül bizony lesz egy kis mondanivalója. Tőle tudjuk meg, hogy A Buckingham Palota egy igazi menedékhely, tele élelemmel, fekvőhellyel és orvossággal. Természetesen a többiek ezen majdhogynem nevetnek, hiszen miért is hinnének egy ilyen jött-ment idegennek. Foltos - szakadt ruhája miatt nevezték így - tovább próbálja győzködni a többi gyereket, hogy márpedig amit mond az igaz. Sőt, az élelmen (amit elviekben ők maguk termesztenek) és a temérdek fekvőhelyen kívül saját őrökkel rendelkeznek. De persze a lényeg, hogy ő egy amolyan toborzó, aki további túlélőket hivatott felkutatni, s mivel Arranék és Blue csapata az elsők eddig akikre rábukkant, Foltos – más néven Jester, de hívták már Mágusnak is - gerillamód bizonyítékot is hozott arról, hogy még egyszer is amit mond az igaz. Polaroid fotók mutatják be a gondtalan és biztonságos életet a Buckingham Palota falain belülről. Arran pedig visszagondolva gyerekkorára, amikor még minden fényévekkel jobb volt, nem pusztított a vírus határozottan kijelenti: “Elmegyünk…” Ezt ugyan Maive, a tábor kihelyezett ápolója nem hagyja annyiban. Győzködni próbálja Arrant a többi gyerekkel együtt, hogy épp vidékre kellene indulniuk és nem pedig a zombifészek kellős közepébe. Villámszavazásra bocsájtják a döntést, ahol bár megoszlik a vélemény mégis Arran döntése mellett szavazott a többség. Irány a Buckingham Palota!

Mit gondoltok az első 10 fejezetben történtekről?
Írjátok meg kommentben!

Hamarosan pedig folytatjuk a 11-20. fejezetekkel, ahol elsősorban vár ránk Kis Sam!

Bizony, a kis srác még életben van.

 

Keresés